2016-05-12

MENEKÜLJ OKOSAN!

Mentőcsónak Egység, a Füge Produkció és a Magyar Helsinki Bizottság bemutatja:
Menekülj okosan! – MigrAction
interaktív színházi társasjáték


Bemutató: 2016. május 20. (19h)
Jurányi Közösségi Produkciós Inkubátorház, 123-as labor (II. Jurányi u. 1.)

Az előzmények

Magyarországon 2015-ben 177.135 menedékkérelmet nyújtottak be, a három legnagyobb kibocsátó ország: Szíria, Afganisztán és Irak – háborús övezetek. Ezzel Magyarország a második a benyújtott menedékkérelmek számát illetően Európában, Németország után. 
2015-ben 2.393 kérelmező volt őrizetben, vagyis fogdán, és nem nyitott menekülttáborban. 
Tavaly több mint 1,2 millió ember érkezett Európába. 
Több mint 3.700-an haltak meg a Földközi tengeren. 
A Political Capital elemzése szerint a bevándorlókkal szemben érzett előítéletesség és a jóléti sovinizmus magasnak mondható. Lengyelország és Szlovénia kivételével a térségi országok mindegyikében 30 % feletti a bevándorlást ellenzők aránya, a legelutasítóbb állam Magyarország (52 %). Az elemzők szerint a régióban a bevándorlás-ellenesség nem a migránsokkal való együttélésen, hanem elsősorban az ismeretlentől való félelmen alapul. 

Menekülj okosan! 

Az előadás a The Great Escape című társasjátékon alapul, amelyet az Amnesty International angol szervezete fejlesztett ki. Az interaktív színházi társasjátékban négy csapat foglal helyet a nézőtéren: négy család, vagyis egy falu közössége. A csapatok menekülni kényszerülnek, mert a falujukat elpusztította a polgárháború. A játék első részében a háborús övezetből való kijutás a céljuk, majd a túlélés a menekülttábor feltételei között, és a kitoloncolás elkerülése. Útjuk során a játékosok súlyos döntéseket hoznak, amelyek következtében időt veszítenek, vagy embereket hagynak hátra. 

Rezai Mohammed Amin fiatal afgán menekült egyedül maradt a háborús övezetben, ezért hozzácsapódik a játékosok közösségéhez – velük menekül, de mégsem teljes jogú tagja a csapatnak. Vajon ér-e annyit az ő élete is, mint a többieké? 

Az alkotók célja, hogy a játékon keresztül alapvető emberi jogi dilemmák átgondolására bírják a közönséget. Ezek a döntési helyzetek a játékban a menekültek sorsához kapcsolódnak, de sokkal általánosabb kérdéseket vetnek fel a demokrácia vagy a diktatúra működése, az önbíráskodás vagy a szolidaritás, a tolerancia és a befogadás vagy éppen a kirekesztés kapcsán. 

Az előadásban a Magyar Helsinki Bizottság szakértője, Iván Júlia vesz részt játékvezetőként és szakértőként. Ő köti össze a játékot a valósággal; segít értelmezni a menekültek élethelyzeteit, problémáikat, körülményeiket és valós információkkal szolgál a jogi környezetet illetően. 

Az előadás – a Szociopolyhoz hasonlóan – diákok és felnőtt nézők érdeklődésére is számot tart. 


Résztvevők: 

Szöveg: Fábián Gábor 
Dramaturg: Ivanyos Ambrus 
Látvány: Schnábel Zita, Szabados Luca
Szakértő, játékvezető: Iván Júlia (jogász, Magyar Helsinki Bizottság
Szereplők: Kurta Niké, Fábián Gábor, Rezai Mohammed Amin 
Asszisztens: Szabó Julcsi 
Konzulens: Bass László
Külön köszönet: Kovács D. Dániel, Gigor Attila
Produkciós munkatárs: Németh Gábor
Produkciós vezető: Trifonov Dóra 
Rendező: Fábián Gábor

Információ: www.mentocsonak.com
Helyszín: www.juranyihaz.hu
Jegyvásárlás: http://atrium.jegy.hu







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése